Bemutató 46–60 77 eredmények

  • Passenger Princess

    Original price was: 5999 Ft.Current price is: 5399 Ft.

    Egy közös turné, szigorú szabályok, tiltott vonzalom… Ki gondolta volna, hogy eredményes lesz, ha tequilától mámorosan úgy döntesz, hogy benevezel egy rangos szépségversenyre? Márpedig pontosan ez történt Avával, bár ő csak a barátnői induló vállalkozását szerette volna népszerűsíteni. Egy pillanatig sem gondolta, hogy túljut az első selejtezőn, nemhogy meg is nyeri a versenyt. De most itt van, koronával a fején, és előtte áll a három hónapos sajtóturné, ami alatt bejárja az Államok területét. Mindez nem jelenthet problémát a kalandvágyó lány számára, de ott van a szerződés erkölcsi záradéka, no meg a szexi, ám mogorva sofőr-testőr, akit azért osztottak be mellé, hogy kordában tartsa. Jaime, aki rendszerint egy világhírű rockzenekar biztonsági embere, örömmel veszi, hogy új megbízást kap. Az öröme azonban egészen addig tart, amíg meg nem tudja, hogy egy gyönyörű, de mindig bosszantó szépségkirálynőt kell kísérgetnie, aki több okból is az idegeire megy. Amikor kiderül, hogy Ava folyamatosan a határokat feszegeti, és flörtölget vele, rájön, hogy cseppet sem könnyű feladatra vállalkozott. Most már csak az a kérdés, hogy képes lesz-e kibírni az elkövetkező kilencven napot úgy, hogy ne érjen hozzá Avához, akit sehogy sem sikerül kiverni a fejéből…

  • Perfectly Imperfect 4. – Sebzett titkok – Ruined secrets – Éldekorált kiadás

    Original price was: 5999 Ft.Current price is: 5399 Ft.

    „ÉLDEKORÁLT KIADÁS Isabella

    Vágyódás.

    Életem nagy részében őt akartam. Gyerekként kimentett a habok közül, mégis láthatatlan maradtam számára.

    Egyetlen gondolatot sem vesztegetett rám, egészen mostanáig.

    Most parancsot kapott, hogy vegyen feleségül.

    Nem akar engem. Sem a szívébe, sem az ágyába.

    De a háborúban és a szerelemben nincsenek szabályok. Bármit megteszek érte.

    Még hazudok is annak a férfinak, aki a balesete óta a saját nevére sem emlékszik.

    Luca

    Gyönyörű és veszélyesen ravasz.

    Fiatal feleségem mesterien terelget a La Cosa Nostra világában, ügyelve rá, hogy senki ne gyanítsa: nem emlékszem semmire.

    Beleszeretek a nőbe, akit fel sem ismerek. Abba a nőbe, aki az első pillanattól hazudik nekem.

    Azt hiszi, ő irányít, de a sötétben is megismerem a prédát. Bár az emlékeim elvesztek, a vadászösztönöm nem.

    Szándékomban áll kifürkészni minden titkát.”

  • Picking Daisies on Sundays – Százszor-szépek

    Original price was: 6699 Ft.Current price is: 6029 Ft.

    Egy csokorba szedve

    Daniella Daisy Maria mindig is szerelemre vágyott. Erre gondolt péntek esténként, amikor sorra nézte a romantikus filmeket, és arról ábrándozott, egyszer rá is rátalál a nagy ő. Arra viszont nem számított, hogy gyerekkori legjobb barátjába, Leviba szeret bele. Remegett a keze és hevesen vert a szíve, amikor együtt voltak. Azonban Levi nem viszonozta az érzéseit, ezért Daisy úgy döntött, örökre kitörli őt az életéből.

    Négy évvel később, egy zsúfolt West Village-i bárban azonban újra ott áll előtte a fiú. Ugyanolyan tökéletesen, mint egykor. Talán a fények teszik, talán az, ahogy a haja lazán a homlokába hull, de a lány képtelen nemet mondani, amikor Levi arra kéri, játssza el a barátnőjét húga esküvőjén. Egy új esély a barátságukra és arra, hogy helyrehozza egy régi, elhamarkodott döntését? Hogyan is mondhatna nemet?!

    A megrendezett romantikus pillanatok és a lopott pillantások közben felszínre törő, régi érzelmek viharában Daisy egyre inkább elbizonytalanodik. Akárhogy is próbálja, nem tud szabadulni a gondolattól: talán nemet kellett volna mondania…, hogy másodszor is megóvja a szívét.

    Liana Cincotti első magyarul megjelenő, könnyed hangvételű regénye egy reménytelen romantikusról szól, aki bízik benne, hogy az igaz szerelem egyszer rá is rátalál.

    „Igazi léleksimogató olvasmány. Olyan, mintha egy meleg ölelésbe burkolóznék.” – Eya’s Book Nook

    „Magával ragadó történet a viszonzatlan szerelemről és önmagunk megtalálásáról.” – Totally Flow

    „Szívet melengető.” – Emma’s Library

  • Pointe of Pride – Büszke balettosok

    Original price was: 4999 Ft.Current price is: 4499 Ft.

    Egy világ, ahol a siker jelent mindent… egészen addig, amíg meg nem érkezik a szerelem.

    Carly Montgomery egyetlen céllal érkezik Sydney-be: ő lesz a világ legjobb tanúja barátnője esküvőjén. Utána pedig, ha visszatér New Yorkba, végre kiharcolja az előléptetését, hogy ne kelljen karrierje hátralévő részét a balettkarban töltenie 4. számú parasztlányként.

    Ám amint leszáll a repülőről, rögtön bajba keveredik – összeütközik Nick Jacobsszal, a túlságosan aggodalmaskodó és ítélkező, ám zavarba ejtően vonzó férfival. Kölcsönös döbbenetükre Nick szintén egy esküvőre érkezett Sydney-be. Ráadásul ugyanarra az esküvőre. Ahol történetesen ő a vőfély.

    Nick Jacobs egy titokkal tér vissza Sydney-be. Párizsi élete, ahol nemrég befejezte balett-táncos pályafutását, darabokra hullott. Nincs se barátnője, se új karrierje, és képtelen bevallani az otthoni barátainak a megalázó igazságot. Tizenöt külföldön töltött év után pedig már abban sem biztos, hol van számára az otthon.

    Nicknek esze ágában sincs összefogni Carly Montgomeryvel – ezzel az emberi forgószéllel, aki csak káoszt hagy maga után. Ám a szócsatáik hatására hónapok óta először felébred benne az életkedv. Carly olyan, mint egy időzített bomba, de Nick hirtelen már nem bánná, ha ki kéne húznia a biztosítószeget. Amikor azonban Carly megtudja az igazságot Nickről, a robbanás mindkettőjüket maga alá temetheti.

    Fedezd fel, mi történik a rivaldafény mögött!

    „Ha meglátom Chloe Angyal nevét, már teszem is be a kosaramba.” – Denise Williams, író

    Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!

    Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül!

  • Pretty monster – Gyönyörű szörnyeteg – Éldekorált kiadás

    Original price was: 6999 Ft.Current price is: 6299 Ft.

    „ÉLDEKORÁLT KIADÁS! Éjszakánként figyel engem.

    Bemászik a nappalim ablakán, és jéggé fagyasztja a vérem. Érzem a jelenlétét. A hideg végigkúszik a gerincemen. Minden éjjel egyre merészebb. Hívatlanul lép be a hálószobámba, hogy kielégítse a függőségét.

    Amikor megérzem bőrének forróságát, alvást színlelek. Rettegek, mihez kezd velem, de amikor hozzám ér, az egész testem lángra lobban. Sosem láttam az arcát, a nevét sem tudom, mégis vágyom rá. Minden porcikám azt üvölti, hogy ez bűn, mégsem zárom be az ablakot. Nem mondom ki azt az egyetlen szót: nem.

    Alex Reid nem hős. Sötét múltú férfi. Képzett gyilkos. Bármit megtesz, hogy megvédje azt, amit a magáénak tekint. De ki az igazi szörnyeteg? Az, aki az árnyékból figyel, hogy vigyázzon rád, vagy aki a szemedbe mosolyogva árul el?

    Beteg az elméje. A rajongása rabja. A saját elcseszett játszmájának megszállottja. De talán én sem vagyok különb nála. Mert akár tetszik, akár nem… a stalkerem függőjévé váltam.”

  • Promise Me Not – Ígérd meg, hogy nem! (Az Avix csapat 2.)

    Original price was: 6499 Ft.Current price is: 5849 Ft.

    Világos volt az utam, és minden tökéletesen összeállt. Aztán megjelent ő.

    Amióta az eszemet tudom, egyetlen vágyam volt. Egyetemre menni a legjobb barátaimmal, kiérdemelni, hogy kezdő lehessek egy fontos csapatban, majd a draft, a válogató napján hallhassam, ahogy világgá kürtölik a nevemet.

    Nem akartam beleszeretni a barátom húgába. De mire észrevettem, már túl késő volt.

    Olyan lányba vagyok szerelmes… aki valaki mást szeret. Nem kelhetek versenyre egy szellemmel, márpedig az ő szívét eltemették azzal a fiúval együtt. Születendő gyermekének az apjával.

    Nem küzdhetek olyasmiért, amit nem adhat meg nekem, így hát azon vagyok, hogy a barátja legyek. Ám amikor világra jön a kisfia, minden megváltozik.

    Payton azt mondja, menjek el, koncentráljak inkább a focira, de nem bírok. Ő még nem tudja, hogy nekem már új álmom van: Olyan, ami velük kezdődik és velük ér véget.

    „Meagan a legnagyobb abban, hogy szétszedi az olvasóit, aztán újra összerakja őket.” – Riarna, goodreads.com

    „Ez nem egyszerűen egy könyv, ez tökély.” – julesreadinghaven, goodreads.com

    TikTok-szenzáció! #BookTok, #OlvassEgyJót

    Engedd, hogy magukkal sodorjanak az érzelmek!

    Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!

    Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül!

  • Promise Me Sunshine – Ígérj nekem napfényt!

    Original price was: 5699 Ft.Current price is: 5129 Ft.

    Lenny élete mostanában kaotikus.

    Amióta a rák elragadta legjobb barátnőjét, teljesen elveszettnek érzi magát. Kerüli aggódó szüleit, a lakást, amin barátnőjével osztozott, és főleg a laminált Élj újra! listát. Ezen gyűjtötte azokat a dolgokat, amik segíthetnek neki túlélni a gyászt. Reméli, hogy ha úgy tesz, mintha minden rendben lenne, senki sem fogja észrevenni, hogy igazából szétesik.

    Az egyetlen ideiglenes munka, amit ebben az állapotban el tud vállalni, az a bébiszitterkedés, és épp adódott számára egy remek lehetőség: segíteni Reese-nek, a túlhajszolt, egyedülálló anyukának és koraérett kislányának, Ainsley-nek. Az egyetlen bökkenő Ainsley nagybátyja, Miles, aki látszólag mindig jelen van, és valahogy… ő a mogorvamacska-mém két lábon járó változata. És ami még rosszabb – úgy tűnik, átlát Lennyn.

    Meglepő módon Miles sokat tud a gyászról, és felajánlja a lánynak, hogy segít neki mindent megvalósítani az Élj újra! listáról. Cserébe azt kéri Lennytől, hogy segítsen neki kialakítani a kötődést Ainsley-vel, és túllépni a Reese-zel való bonyolult kapcsolatán. Lenny nem hisz benne, hogy bármi betöltheti a legjobb barátnője után maradt űrt, de az éjszakai kompozásokkal, az éjféli ramennel és a pont jókor érkező vállszorításokkal Miles sosem hagyja cserben. Talán az életünknek néha véget kell érnie ahhoz, hogy rátaláljunk egy új kezdetre.

    Merj újra érezni!

    „Szétszedett, majd a legelsöprőbb módon összerakott.”– Jessica Joyce, bestsellerszerző

    Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!

    Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül!

  • Rebel – A Renegátok 3.

    Original price was: 5599 Ft.Current price is: 5039 Ft.

    Nincs olyan szabály a sportban, amit ne szegett volna meg. Nincs olyan nemi előítélet, amit ne küzdött volna le.

    Ő Penna Carstairs. A Renegát, akit csak Rebelnek hívnak. Az extrém sportok fenegyereke, akit az év legszexibb női sportolójának választott az FMX-treme Magazin.

    Ő az a nő, akivel egy vegasi bárban találkoztam. Akinek a kedvéért bevállaltam egy illegális bázisugrást. Akivel egyetlen őrült, felejthetetlen éjszakát töltöttem el.

    De most bajban vagyok.

    Igazából… nem is kicsiben.

    Mert a nő, akit képtelen vagyok kiverni a fejemből, az egyetlen nő, akit soha többé nem érinthetek meg.

    Dr. Cruz Delgado vagyok – a legfiatalabb professzor ezen az egyetemen. És Penelope Carstairs épp most sétált be az órámra.

    „A Renegátok összes kalandja és szerelmi története fantasztikus és szívhez szóló fináléhoz érkezett ezzel a könyvvel.”– Tabatha, audible.com

    Merülj el egy szenvedélyes tiltott szerelemben!

    „Történet a kockázatvállalásról, a szerelemért való küzdelemről és a szabadság váratlan megtalálásáról.” – Yay Kay, amazon.com

    „Nagyszerű karakterek, tökéletes tempó, libabőrös pillanatok és egy olyan csúcspont, amitől elakad a lélegzeted.”– Nicole, goodrea

    Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!

    Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül!

  • Resisting Mr. Kane – Ellenállhatatlan – Éldekorált kiadás

    Original price was: 6590 Ft.Current price is: 5931 Ft.

    Éldekorált kiadás

    A nálam idősebb, mogorva, kék szemű Adonisz szúrós tekintettel méregetett. És bosszúsan.
    Tökéletes jelölt egy kis kalandra. Fel van véve!
    Ez volt az utolsó gondtalan nyaram, mielőtt Londonba költöztem, hogy megkezdjem gyakornoki tevékenységemet a főváros legelitebb ügyvédi irodájában, a Madison Legalben.
    Életem legszenvedélyesebb három éjszakáját töltöttük együtt… Végül minden szívfájdalommal ért véget.
    Képzelhetitek, mennyire ledöbbentem, amikor pár hónappal később a vezérigazgató köszöntötte az új gyakornokokat.
    Már a terem felénél járt, mire felismertem őt. A farmert és a pólót drága, méretre szabott öltönyre cserélte – de én pontosan tudom, hogy mi rejlik alatta.
    Talán nem is emlékszik rám. Tuti, hogy rengeteg egyéjszakás kalandja volt már azóta…
    Azonban amikor a tekintetünk találkozik, megáll bennem az ütő.
    Ajjaj!
    Hát persze hogy emlékszik rám…

  • Rook & Rebel – A bosszú angyalai – Éldekorált kiadás

    Original price was: 6790 Ft.Current price is: 6111 Ft.

    Éldekorált kiadás

    Regan Fletcher

    Valaha nagy álmaim voltak: apám örököst akart, én pedig örültem, hogy én lehetek az. De a betegsége nem szerepelt a terveimben, mint ahogy az sem, hogy hirtelen bezárjon a kastélyunkba. Többet akartam az élettől. Egészen addig, amíg egy éjszaka szembe nem kerültem egy utcai motorossal, aki egy teljesen más világból érkezett. Azzal kezdődött, hogy követni kezdett engem, ami aztán gyorsan valami mélyebbé és halálosabbá fajult. Beleszerettem egy férfiba, akitől minden okom megvan félni. Szeretni őt azt jelenti, hogy mindent kockára teszek – a szívemet, a jövőmet és az apámat.

    Rook Emberson

    A bosszú azóta kísért, amióta az eszemet tudom. Cameron Fletcher mindent elvett tőlem, és hosszú évek óta tervezgetem, hogyan szerezhetném vissza. Amikor a sors az utamba sodorja a lányát, tudom, hogy megtaláltam a kulcsot a végzetéhez. De attól a pillanattól kezdve, hogy megismerem a lányt, a terveim kezdenek összeomlani. Ami torz bosszújátékként kezdődött, az megszállottsággá válik. Szükségem van rá, de el kell pusztítanom az apját.
    A szerelem és a bosszú közötti határ elmosódik, és nem tudom, hol végződik az egyik, és hol kezdődik a másik.

  • Ruthless Knight – Könyörtelen lovag – Éldekorált kiadás

    Original price was: 7490 Ft.Current price is: 6741 Ft.

    Éldekorált kiadás

    Légy üdvözölve a királyságukban…

    Cole Covington az iskola legnépszerűbb szívtiprója. Minden srác olyan akar lenni, mint ő, és minden lány vele akar lefeküdni. Kivéve engem. A lenyűgöző kinézete, erős karja és kacér mosolya már nem hat rám… Mert tudom, hogy pontosan mi rejtőzik a sztár irányító csodálatos páncélja mögött. Legalábbis azt hittem, tudom. Néha a leggyönyörűbb emberek rejtegetik a legcsúnyább igazságokat. És néha az egyetlen módja, hogy megments valakit, az, ha megjárod vele együtt a poklot.

    Sawyer Church a Royal Hearts Akadémia bibliamániás strébere. A lányok piszkálják, a fiúk észre sem veszik. Kivéve engem. Kedves, formás és szarkasztikus – lehetetlen nem észrevenni, bármennyire is próbálom. Az iskolában mindenki egy duci kockának tartja, de velük ellentétben Sawyer őszinte, és sohasem tetteti magát. Egészen addig, amíg meg nem kérem arra, hogy legyen az álbarátnőm. Néha a leggyönyörűbb lelkek rejtegetik a legnagyobb fájdalmakat. És néha az egyetlen módja, hogy megments valakit, az, ha harcolsz érte.

  • Sinners Atone – Vezeklő bűnösök – Éldekorált kiadás

    Original price was: 6790 Ft.Current price is: 6111 Ft.

    Éldekorált kiadás

    Már majdnem elvéreztem, és félúton jártam a pokol felé, amikor Isten leküldött nekem egy angyalt.
    Nem lett volna szabad egy olyan férfinak küldeni, mint amilyen én vagyok.
    Ő maga volt a napsütés rózsaszín csillámporba burkolva, olyan gyengéd érintéssel, hogy szinte fájt.
    Ő volt minden, amit soha nem kaptam meg, és amit meg sem érdemeltem.
    Az utcai lámpa fénye alatt heverve annyira kába voltam, hogy kimondtam, milyen gyönyörű.
    A fenébe, még nevettem is, amikor megkért, hogy mondjam ki újra.
    Aztán feltett egy kérdést. Valamit, amitől az utolsó lélegzetvétel megakadt a torkomban.
    „Elárulhatok neked egy titkot?”
    Egy bűnös angyal.
    Hagynia kellett volna, hogy ott haljak meg.

  • Star Bringer – Csillaggyújtó – Éldekorált kiadás

    Original price was: 8499 Ft.Current price is: 7649 Ft.

    A Nap haldoklik – méghozzá átkozottul gyorsan.
    Az idő vészesen fogy, és a Kilenc Bolygó egyetlen esélye a túlélésre egy puccos űrállomás és az ott vizsgált, idegen eredetű ereklye. Így hát különösen nagy szívás, hogy valami félkegyelmű úgy dönt, semmi szükség a világ megmentésére, és felrobbantja az egészet.
    Az univerzum jövője egy botcsinálta alakulaton múlik, melynek tagja hét idegen: egy hercegnő, egy rab, egy szélhámos, egy harcos, egy papnő, egy zsoldos… és egy seggfej, aki szerint ő a legalkalmasabb arra, hogy a csapat élére álljon. A „hősöknek” két lehetőségük van: élve elégni, vagy felszállni egy talán röpképes űrszemétre. Az utóbbira esik a választásuk. Hamarosan az egész galaxis az ő hajójukra fog vadászni, és a Csillagfény legénységének csupán annyi a dolga, hogy legalább addig kibírja lerészegedés, veszekedés és… egyebek nélkül, amíg rá nem jönnek, mégis hogyan menthetnék meg éppen ők az univerzumot.
    A nagy sikerű Sóvárgás-sorozat szerzőjének új regénye ezúttal egy észvesztő intergalaktikus kalandra hívja olvasóit a Tracy Wolfftól megszokott utánozhatatlan stílusban.

  • Szerelem a Sellőlakban

    Original price was: 6399 Ft.Current price is: 5759 Ft.

    A szerelem akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá…

    Tressa Buckland élvezi csendes életét Port Lowdyban, ahol a színes sorházakból kilátás nyílik a tengerre. A helyi újságnál betöltött állása lehetőséget nyújt számára, hogy szabadidejében megvalósítsa kreatív ötleteit, valamint rengeteg időt tölthet cirmos cicájával. Amikor azonban a cég tulajdonosát egy családi vészhelyzet elszólítja a városból, hat hónapra Tressa feladata lesz a lap vezetése. Az első teendője: találnia kell egy részmunkaidős újságírót.

    Dan Byrne Írország legdühösebb embere – legalábbis roppant sikeres rovata, a „Dan a világ ellen” olvasói bizonyára így gondolják. Azonban az egyik cikkében túl messzire megy, és ezért elveszíti dublini állását.

    Új fejezetet kell nyitnia életében. Tehát amikor egy álláslehetőség az álmos Cornwallba hívja, Dan és golden retrieverje mindent maguk mögött hagyva nekivágnak az ismeretlennek.

    Tressa számára a férfi érkeztével minden megváltozik. A nő igyekszik nem túlságosan mélyen megvizsgálni a saját életét, azonban Dan szinte minden emberben egy-egy történetet lát – még Tressában is.

    Nem is különbözhetnének jobban egymástól… Mégis, ha sikerül valahogy összedolgozniuk, talán életet lehelhetnek és örömöt hozhatnak ebbe a tengerparti városkába.

    Kate Forster első magyarul megjelenő regénye a szeretet és a szerelem erejéről mesél. Mindezt egy elbűvölő kisvárosi környezetben.

    „Igazán csodálatos!” – The Strawberry Post

    „Engedd, hogy Cornwall elvarázsoljon!” – Books, Life and Everything

    „Ez a könyv egy szívet melengető történet a veszteségről és a félreértésekről.” – Royal Reviews

  • Tangled in Tinsel – Összegabalyodva – Éldekorált kiadás

    Original price was: 6290 Ft.Current price is: 5661 Ft.

    Éldekorált kiadás

    Képzeld el, hogy egy hóvihar miatt együtt ragadsz négy szexi, sikeres férfival. (Mind a négyen főszerepet játszottak legpikánsabb álmaidban…)
    Csakhogy van egy kis bökkenő: nekik dolgozol, ami azt jelenti, hogy tilos a terep.
    Legalábbis eddig így gondoltad.
    Most viszont úgy néznek rád, mintha a Télapó süteményestálja lennél.
    És nagyon is szeretnének belekóstolni.
    Na, ez az a pont, ahol az ember újragondolja az életét.
    Ez a négy pasi tutira a Télapó „rosszcsontok” listájára pályázik, és biztos vagyok abban, hogy karácsonyra meg fogok kapni valamit… vagy inkább valakiket: Jace-t, Reedet, Alecet és Cole-t.
    Az egész egy egyszerű dekorációs megbízásnak indult.
    De a vége egy nagy összegabalyodás lett…

    Trilina Pucci nagy sikerű regénye egy pikáns, karácsonyi hangulatú történet, amelyben a kényszerű összezártság során a vonzalmak felszínre törnek, és a határok elmosódnak, miközben Samantha, a belsőépítész felfedezi saját vágyait és határait.

Vége tartalom

Vége tartalom