Pitypang Könyvek

Egyetlen határozott lendülettel emelte meg a zsákot, és a stéghez kötözött csónakba húzta. A teste tiltakozott. Az izmai fájtak, a hátába éles fájdalom nyilallt, de nem számított. A tó ott volt előtte. Közel. Túl közel ahhoz, hogy még egyszer visszanézzen.

A zsák tompa puffanással érkezett a csónak aljára. A fa megreccsent a súly alatt. Egy pillanatig csak állt, zihálva, a keze még mindig a durva anyagon pihent. A hideg víz a nadrágján keresztül a bőréig szivárgott; amikor a zsákot átemelte, a tó vize végigcsurgott rajta. A kabátja ujjáról cseppek hullottak a deszkára.

Lassan eloldotta a kötelet a stégről, majd beült a csónakba. A lapátok nehézkesen csobbantak a vízben. Minden mozdulat fájt. A karjai remegtek, mintha már most fel akarnák adni, de ő tovább húzta a lapátokat. A csónak nehézkesen indult meg, majd centiről centire távolodott a parttól.

A víz fekete volt, nyugodt, csak a lapátok csobbanása törte meg a csendet. A ruhája még mindig csöpögött; a hideg tóvíz végigfolyt a nyakán, a hátán, a csónak deszkái között apró tócsák gyűltek.

Nagy nehezen beevezett a tó közepe felé. A part lassan távolodott, a fények elmosódtak a sötétben. Amikor már úgy érezte, elég messze van, megállt. A csónak finoman ringott alatta.

Felállt, és ismét megragadta a zsákot. A súlya most még nagyobbnak tűnt.

A zsák a levegőben megingott egy pillanatra.

Aztán belecsapódott a vízbe.